Simon Gábor - immár munkanélküli, de még szabad - megélhetési politikus lebukásával kapcsolatban van egy szál, amit én nem láttam kifejtve, pedig talán sokkal jellemzőbb, mint maga az ügy: az a bizonyos három nap csend, és ami mögötte van.

A Magyar Nemzet február 1-jén, szombaton reggel írta meg, hogy egy vezető szocialista politikus, országgyűlési képviselő évek óta több száz millió forintot parkoltat egy külföldön vezetett bankszámlán. Három nap múlva aztán lerántották a leplet, amely alatt Simon Gábor pislogott meglepődve.

Szombaton jelent meg tehát a hír, és az érintettek részéről egyből lázas találgatás és kárfelmérés kezdődött, melynek a részese kellett legyen Simon Gábor is. Mindenki tisztában volt vele, ha ez igaz, és ők nem lépnek időben és megfelelően, akkor ez nagyot durranhat, és nagy kárt fog okozni. Simon Gábor pedig mindeközben tudta, neki pont ennyi pénze van egy osztrák bankban, de mégsem lépett semmit. Vajon miért? A két cikluson keresztül tartó kormányzásuk alatt az MSZP választmányának elnöke volt, azaz alaposan ismerhette a kormányzás során történt disznóságokat és azok szereplőit. Olyan ismeretek birtokában volt tehát, amit mi csak sejtünk, és amelyet ő a viselkedésével igazolt a számunkra:

Amíg le nem írták a nevét, addig végig abban bízhatott, hogy az eltitkolt, külföldre menekített százmilliós vagyon olyan sok párttársára ráillik, hogy az a legjobb, ha szépen elvegyül.

Meggyőződésem, hogy a "megújult" baloldalt nem az egy megfogott emberük, hanem pont az ő reakciója jellemzi leginkább: az, hogy úgy érezte, simán van esélye, ha csendben lapít.

Ahogy a jobboldalról is sokat elárul, hogy számukra a lenyúlásnak ez a mértéke még azzal a lazítással sem volt elegendő, hogy nekik még csak a saját lakájsajtójuktól sem kell tartaniuk. Nem, ők még az alkotmányt, törvényeket stb. is a saját szolgálatukba állították, sokszor még a látszattal sem törődve.

Az ország jövőjéről pedig mindent elmond az, hogy a választók túlnyomó többsége tud választani e két maffia-klán közül.